Miniszterelnökünk szájából időről időre előbukkan a lakossági energiaárak mind erősebb állami szabályozásának gondolata. Árbefagyasztással már kísérletezgetett is a második Orbán kormány, legutóbb pedig az E.ON energetikai nagyvállalat megvásárlásáról beszéltek. Az állam által garantált "alacsony" ár demagóg üzenete még mindig nagyon népszerű a magyar választók körében. Éppen ezért érdemes végiggondolni, hogyan történik mindez és hogy valóban kevesebbet fizetünk-e a gázért vagy villanyért, illetve, hogy kik fizetnek kevesebbet és kik többet.

Az alaphelyzet legyen az, hogy az energia előállítása és szállítása pénzbe kerül. Fogadjuk el azt is, hogy ezek a költségek napjainkban sajnos egyre növekednek. Ennek a növekedésnek különböző okai vannak, de erre most ne térjünk ki, hanem fogadjuk el, hogy így van. Például a villamos áram piaci ára folyamatosan növekszik annak ellenére, hogy elvileg több szereplős piacon vagyunk. Mit tud tenni egy kormány azért, hogy a választók nagy tömege számára mégiscsak úgy tűnjön, mintha nem emelkedtek volna számottevően az energiaárak? Ha nem tudja különböző ösztönzőkkel - többet ésszel, mint erővel - az energetikai piac szereplőit rábírni az önérdekből fakadó árcsökkentésre, akkor valamilyen módon a választóknak ígért ár és a piaci ár közötti különbség a költségvetést terheli majd. Ez sokféleképpen történhet, például állami dotációval, vagy államosítással (lásd. E.ON-nal kapcsolatos orbáni tervek)

Ha ez a kettős finanszírozás életbe lép, onnantól kezdve az átlag választó számára megtévesztő kép rajzolódik ki, ami abból ered, hogy a magyar emberek túlnyomó többsége még mindig nem érzi magáénak az államháztartásba adó és járulék formájában befizetett forintokat. Pedig az a mi pénzünk, a mi munkánk bére.  Különböző állami szolgáltatásokat vásárolunk rajta, mint például a közbiztonság, a közoktatás, a közgyógyellátás, stb. Ezek a közszolgáltatások nem Orbán Viktor ajándékai a népének, hanem fizettünk értük. Elég sokat. A kormány természetesen nem a kormánypártok vagyonából támogatja majd a lakossági villamos energia ár csökkentését sem, hanem az adózók pénzéből. Az aktív adózók viszont a lakossági fogyasztóknak csak egy része. Éppen ezért a következő egyszerű megállapításokat tehetjük:

- Az energiaár piaci szint alatt tartása az aktív adózok adó és járulékterheinek növekedését vonja maga után feltéve, ha nem akarjuk máshonnan elvonni a szükséges pénzt, például a nyugdíjasoktól vagy a közoktatásból. Tegyük fel, hogy nem tudjuk máshonnan elvonni, de ha el tudnánk, az se változtatna a helyzeten, hiszen az akkor egy csökkenő színvonalú vagy volumenű szolgáltatást jelentene azonos költségen, ami végső soron egy olyan bújtatott drágulás lenne, mint az azonos áron egyre kisebb joghurtos doboz esete.

- Ha csak az aktív adózók áram árát dotálná a kormány, annak ezek után nem sok értelme volna, mert amint látjuk, ebben az esetben a lakosnak össze kellene adnia a villanyszámlán szereplő összeget azzal, mint amit az ő adóbefizetéseiből dotációra költött az állam. Ez pedig végeredményben ugyanazt a piaci árat eredményezi, amit a látszólagos állami dotáció nélkül fizetne a kedves lakos ( és akkor tekintsünk el most az állami bürokrácia extra költségeitől ) Ebben a hipotetikus esetben végeredményben kifizeti a piaci árat az adózó.

- Az előző pontban felvázolt hipotézis viszont a gyakorlatban soha nem következik be, mert egy ilyen jellegű "állami támogatás" általában minden lakossági fogyasztót érint: a munkanélkülieket, a nyugdíjasokat és az adócsalókat (feketén dolgozókat) is. Így tehát végeredményképpen az aktív adózók többet fizetnek, mintha "csak" a teljes piaci árat tartalmazná a villanyszámla, hiszen ők fizetik a többi nem-adózó dotációját is, A többiek viszont valóban megkapják a kedvezményt az adózóktól.

Az egész pénzáramlást tehát úgy egyszerűsíthetnénk le, hogy a becsületesen adózó aktívak amellett, hogy a teljes piaci villamosenergia árat megfizetik, még pénzt adnak a nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek meg a feketén dolgozóknak, hogy ezzel "segítsék" őket. A nyugdíjasoknak még talán szívesen is adnék, de nem úgy hogy közben közénk áll egy paprikajancsi, aki úgy csinál, mintha az ő kegyelméből történne mindez.