Az utóbbi években bekövetkező világméretű pénzügyi és gazdasági krízissorozat ellenére, vagy talán éppen azért, jobban hiszek a liberális piacgazdaság erejében, mint valaha. Persze nem a vadkapitalizmusban hiszek, hanem egy értelmesen szabályozott változatában, de a lényeg nem ezen, hanem a természetes szelekció jelenségén van, és azon, hogy közgazdasági értelemben továbbra is liberális beállítottságú maradtam.
A természetes szelekció a világban akár az emberiségtől független, Földünkön már a Homo Sapiens megjelenése előtt is megfigyelhető jelenség. Az állatvilágban ez a folyamat a jobb tulajdonságokkal rendelkező állatok győzelmét jelenti. A győztes fajok hosszú távon fennmaradnak, kiszorítva ezzel az azonos erőforrásért harcoló riválisaikat. A gazdaságban ez azt jelenti, hogy az igények kiszolgálásáért versenyző piaci szereplők közül az marad talpon, akit a vásárlók választanak. Hogyan választanak a vásárlók már évezredek óta? Rendkívül egyszerűen: a silány és drága termék helyett az olcsó és jó minőségűt veszik.
Persze létrejöhetnek szép számmal olyan szituációk, amikor a piaci szereplők ténykedését korlátozni kell. Ilyen például a monopolhelyzet kialakulásából fakadó behozhatatlan versenyelőny. A hasonló esetek szabályozásával viszont óvatosan kell bánni. Jó előre le kell fektetni azt a szabályrendszert, amihez minden szereplőnek alkalmazkodnia kell. Mert ha menet közben változnak a szabályok (nyilván egyes piaci szereplők javára), akkor könnyen lehet, hogy zavar támad: sérül a természetes szelekció mechanizmusa, ami hosszabb távon azt eredményezi, hogy a rossz képességű szereplők maradhatnak fenn, míg a jobb képességűek távozni kényszerülnek. A végeredmény pedig az, hogy egy olyan piac, ahol a szereplők többsége ócska, maga is ócskasággá válik.
Az utóbbi időben a világ számos pontján megindult egy ilyen zavar, és véleményem szerint egészen addig fog fennmaradni a káosz, amíg vissza nem térünk a jól bevált és sokszorosan kipróbált liberális piacgazdasághoz. A bajok ugyanis nem ott kezdődtek, hogy néhány pénzintézet csődbe ment, hanem ott, hogy a társadalmak kiadták a jelszót: nosza, ezt meg ezt a piaci szereplőt mentsük meg, mert ha ő elbukik, akkor sokakat magával ránt. Pedig ez egy ilyen logikai struktúra. Ha a nyulak száma megcsappan, akkor hamarosan a rókák is éhen halnak, de hosszabb távon önmagát oldja meg a helyzet. Fordítva is nagyon káros a dolog, Mégpedig amikor nevesítünk egyes piaci szereplőket, akiktől plusz pénzt veszünk el, vagy plusz korlátozásokat szabunk meg rájuk. Mindkét eset azt jelzi: a döntéshozók és az őket megválasztó társadalmi csoportok (képviseleti demokráciát feltételezve) kommunizmust építenek, nem bíznak már a kapitalizmusban.
Bár az itt leírt okfejtés idealista, de lényegét tekintve mind a mai napig igaz. Persze a valóságos piac szabályozási folyamatok annak ellenére bonyolultak néha, hogy a kapitalizmusban alapvető érdekünk fűződik az egyszerű és kőbe vésett szabályozáshoz. A bonyolultságot legtöbbször a piaci viselkedés mögött megbúvó pszichológiai folyamatok indokolják, máskor pedig az komplex piaci struktúrák (automatikus) kialakulása.
Jól tudom, hogy amit itt a Kelet-európai régióban 40 éven keresztül (1989-ig) megtapasztaltunk, az nem a megvalósult kommunizmus, hanem valamiféle korcs, központilag irányított tervgazdaságra épülő "átmeneti piacgazdaság-light" megoldás volt. Ezért nem jövök most elő a primitív emberek kedvelt érvével: "Kipróbáltuk, nem működött". Nehéz a kommunistákkal érdemben vitatkozni, mert ők nagyon hisznek abban, hogy egy kis csoport képes egy teljes gazdaság irányítására úgy, hogy az állampolgárok alapvető igényeit kielégíti. Szerintem ez nemcsak a mai volumenek (7 milliárd lakosa van a Földnek) miatt nem működhet így, hanem még néhány tízezer fő esetén sem. Egyszerűen olyan sokrétű és összetett a mai civilizált ember igényrendszere (nem csak enni és aludni vágyunk), hogy azt központilag felmérni és kiszolgálni lehetetlen. Ezt megtapasztalhatták valaha Kádár János hívei és most megtapasztalhatják Orbán Viktor hívei, az új kommunisták is. Nem véletlen, hogy a két halmaz metszete korántsem üres!
A dolog pikantériája, hogy az új kommunisták a kormányzati propaganda ismételgetése miatt teljesen rossz értelemben használják a "kommunizmus" kifejezést. Akármilyen furcsa is ez, ők a ma élő kapitalistákra mondják, hogy "kommunista", miközben definíció szerint éppen ők azok, akik brutálisan korlátozni akarják a liberális piacgazdaságot, ők akarják megdönteni a "nemzetközi karvalytőke" hatalmát, stb. Az ilyen tudathasadásos állapot eléréséhez kétféleképpen juthattak el: vagy nagyfokú tájékozatlanság van a háttérben (ők vannak többen), vagy a "régi" tanok és definíciók tagadása és újragondolása. De mindegy is. Hívhatjuk akárhogy, a lényeg, hogy vannak ma, akik Orbán és Kádár János útját tartják követendőnek és vannak, akik a 89-es rendszerváltás szellemében továbbra is jól működő liberális piacgazdaságot szeretnének látni Magyarországon. Úgy tűnik, jelenleg az előbbiek vannak többségben.
